Minden bizonnyal a mostani szülőknek van emlékképe arról, hogyan gurul a parkettán elnyúló napfény festette csíkon az üveggolyó, ugyanakkor lehet, hogy mára már elfelejtette, hogy üveggolyóval milyen játékokat lehet játszani.
Talán nem is olyan meglepő, hogy József Attila egyik, gyermekeknek szánt verseskötete a “Világokat igazgatok: üveggolyókkal játszom” címet viseli. A költő tisztában volt azzal, hogy ezek az apró glóbuszok önmagukban a világot jelentik a gyermekek számára.
Mi is úgy gondoltuk, hogy mai blogbejegyzésünket ennek az egyszerű, ámde mégis oly nagyszerű játéknak szenteljük, hiszen a mai rohanó világban sajnos a gyermekeink is elkerülhetetlenül gyorsabban kell, hogy éljenek. A mi felelősségünk azonban az, hogy rendszeresen meghúzzuk számukra féket: hagyjuk őket lelassulni, játszani, igazán gyereknek lenni.
Miért is olyan klassz dolog az üveggolyó?
Szülőként teljesen érthető azon törekvésünk, hogy fejlesztőjátékokkal lássuk el a gyermekeinket, hiszen ki ne szeretné, hogy játék közben, vidáman és szórakozva fejlődjenek az apróságok készségei, képességei.
Csakhogy sokszor esünk abba a hibába, hogy túlontúl bonyolult játékokkal kezdjük el traktálni őket. A játékboltok hagyományos és virtuális polcai is tele vannak fejlesztést ígérő termékekkel, ám ezeknek a legnagyobb hibája sok esetben az, hogy csakis egy dolgot lehet velük játszani.
Ezzel azonban nemhogy meghozzuk, hanem inkább elvesszük a gyermek kedvét, hiszen korlátok közé szorítjuk a fantáziáját. Ezért bármilyen nehéz is elhinni, arra kell törekedni, hogy minél egyszerűbb, minél hétköznapibb játékokkal ismertessük meg a gyermekünket.
Gondoljunk csak bele abba, hogy mennyi mindent képesek játszani egy-két kartondobozzal! Persze távolról sem mondjuk azt, hogy ne vegyünk nekik játékszereket, hanem sokkal inkább arra szeretnénk biztatni mindenkit, hogy az olyan klasszikus játékokat se hagyja ki a számításból, mint a már fentebb említett üveggolyó!
Jó, jó, de az üveggolyóval milyen játékokat lehet játszani?
Most biztosan felmerül mindenkiben a kérdés, hogy ha meg is veszik az 50 db-os Goki üveggolyókat, akkor mit fognak vele játszani. Ezért segítségképp hoztunk néhány jól bevethető ötletet:
- Fából golyópálya: Többféle fa konstrukció is megfelelő lehet arra, hogy egymás után küldjük le rajta a golyókat, megfigyelve közben azt, hogyan mozognak, mi történik, ha összetalálkoznak.
- Célba dobás: Akár tálkákba próbáljuk belepöccinteni, akár egyik golyóval célzunk a másikra, szuper kis játék lehet akár a totyogók számára is.
- Gyurmával versenypálya: Gyurmából készíthetünk flipperszerű játékot, és a golyó lehet bele a frissen megszerzett üveggolyó.
- Legóból labirintus: Lego alaplapra építhetünk labirintust, de akár fa építőkockákból is csinálhatunk pályát, sőt egy doboztető is kiváló játékszer lehet: a lényeg, hogy a lyukon ne essen ki a golyó.
- Tippelés: A számolást gyakorolva játszhatunk tippelőset: hány darab üveggolyó van egy-egy dobozban, esetleg melyik színből mennyi lehet?
- Festés: Nincs másra szükség, mint festékre, kanálra, üveggolyóra, doboztetőre és beleillő lapra. A festékbe mártott üveggolyók pazar absztrakt mintákat festenek majd a papírra!
Természetes játékok és kütyümentes napok!
A felelősségteljes szülők pontosan tisztában vannak azzal, hogy gyermeküknek mennyire jót tesznek azzal, hogy minél később engedik őket okoseszközök közelébe, és hogy minél több természetes alapanyagú játékot biztosítanak a számukra. Lám, az üveggolyóval milyen játékokat lehet játszani, amelyek fejlesztőek!
Ily módon tökéletesen biztosítható az az egyszerű gyermekkor, amire minden kicsinek az egészséges fejlődéshez szüksége van!